Életmódbeli tanácsok
Wellness - törődjünk többet jólétünkkel
Hogy tevékenységeinket, munkánkat örömmel tudjuk végezni, és életünk ismét változatos és színes legyen, nagyon fontos, hogy tudjunk kikapcsolódni, és ezáltal új energiával feltöltődni. Erre feltétlenül időt kell szakítanunk, hiszen időből mindig van elegendő. Csak attól függ, hogyan osztjuk be. Itt kell elkezdenünk másként gondolkodni, fontossági sorrendeket felállítanunk. A nincs időnk - azért sem jó kifogás, mert ha elhanyagoljuk magunkat, mert feláldozzuk magunkat másokért, munkánkért, könnyebben leszünk betegek, és sokkal több időt és pénzt kell majd költenünk a gyógyulásunkra, lelkünk ápolására, mintha azt napi húsz perc, lazítással, kikapcsolódással megelőztük volna.
Az emberekben az a tévhit él, hogy a kikapcsolódás azt jelenti, hogy leülünk a tv elé. Pedig ha valaki kipróbálja, hogy az esti film helyett sétál egyet, vagy relaxál, rögtön érzi, hogy sokkal jobban ellazul, és a séta/relaxáció közben saját gondolatait, érzéseit is rendbe teheti.
Ha azt csináljuk, amihez kedvünk van, már részesei is vagyunk a wellnessnek, hiszen ez tágabb értelemben a test, az érzelmek, az érzékek és a szellem kényeztetését jelenti.
- Mivel a kikapcsolódás nagyban függ egyéni hajlamainktól, kísérletezzünk, hogy megtaláljunk a számunkra legmegfelelőbbet, amikor a testi jólét mellett magunkba tudunk fordulni, hogy gondolataink és lelkünk is ápolásban részesüljenek. A lényeg, hogy kielégítsük saját vágyainkat, szükségleteinket, feltöltődjünk jókedvvel, új benyomásokkal és életkedvvel. Ez lehet kedvenc zenénk hallgatása, egy kiadós séta, kocogás, kirándulás, szauna, masszázs, napozás, kedvenc hobbink, stb.
- Alakítsuk át fürdőszobánkat az élvezet oázisává: Illóolajok, puha szivacs, egy csésze langyos tea, pohár pezsgő, romatikus zene, növények, csobogó, szélcsengő, lenge kendő, gyertya, füstölő, sziklakert, és ebben a kellemes környezetben és hangulatban már jöhet is a fürdőszoba magányában egy meleg fürdő. Pihenjünk, hintáztassuk magunkat súlytalanul a vízben, ameddig jól esik. A víz melege és a csendes elvonultság önmagában is nyugtató, de gyógynövényekkel még fokozhatjuk: levendula, macskagyökér és kamilla gyorsan meghozza a belső nyugalmat, a rozmaring, a citromfű felébreszti az életkedvet, a kakukkfű, a bodza, a zsálya, az orbáncfű, a komló pedig erősíti az idegrendszert. Bármelyiket vagy teakeverékként többet is használjuk, vagy egy nylonharisnyába beletéve, és a csapra kötve eresszünk rá forró vizet, negyed óra múlva kezd hatásuk érvényesülni. Vagy hagyományos módon is készíthetünk teát, amelyet egyszerűen a fürdővízhez adunk. További információk a Gyógyteáknál.
- Alkalmazhatjuk a színek gyógyító hatását, nézegessük például a következő színű kendőket:
Narancs depresszió ellen javallott, erősíti az immunrendszert.
Sárga az idegrendszerre és a bőrre is kedvezően hat.
Zöld az idegrendszer harmonizálására ajánlott.
Világoskék hűtő hatású, magas vérnyomásra jó.
Sötétkék altató, fájdalomcsillapító, idegrendszeri zavarokra alkalmazható.
Ibolya nyugtatja, harmonizálja az idegrendszert, fejfájásra, nyirokkeringési, hormonális problémákra ajánlható. - Foglalkozzunk külsőnkkel: sminkünk, körmünk, frizuránk, ruhatárunk (fehérneműink, ékszereink, cipőink, táskaink stílusát és színvilágát is beleértve) illik-e egyéniségünkhöz, hiszen bizonyára rájöttünk már, hogy az életben a sikert külső megjelenésünk segíti. Testünket ne kritikával, hanem szeretettel közelítsük. Akik elégedettek önmagukkal, és tudják, hol a helyük a világban, kisugárzásukkal magukhoz vonzzák a jót. Tanuljuk meg menedzselni önmagunkat, önbizalommal, határozottsággal, magabiztos fellépéssel, kellő nőiességgel/férfiassággal. Pl. gondoljuk át mit tanácsolnánk barátnőnknek/barátunknak, - és ahhoz tartsuk magunkat. Béküljünk ki külsőnkkel - senki sem olyan kritikus mint saját magunk.
- Önmagunk megismerésében sokat segíthet, ha képesek vagyunk az elmélyülésre, befelé fordulásra, valódi rendrakásra odabent. A belső világ felfedezéséhez mindenekelőtt ne gondoljunk a másnapi (vagy még aznapi) kötelességeinkre, teendőinkre, hogy semmire nincs időnk, stb. Ehhez bizony időre, csendre és ellazulásra van szükség. Emlékezzünk vissza gyerekkorunkra, eddigi életünkre, keressük meg azokat a pontokat, ahol változott önértékelésünk, gondolkodásunk. Próbáljuk újra átvilágítani sorsfordító élményeinket. Tisztázzuk, mennyiben voltunk felelősek kudarcainkért, milyen rossz gondolati-viselkedési mechanizmusaink alakultak ki. Vonjuk le a tanulságokat, zárjuk le az ügyeket, és fejlődjünk.
- Aki pozitívan gondolkodik, többet hozhat ki az életből. Ilyen módon saját magunkat tehetjük jó vagy rossz kedvűvé. Mert amit átélünk, az önmagában véve se nem jó, se nem rossz, hanem mi alakítjuk ilyenné vagy olyanná saját magunk számára. Ha gyakrabban akarunk jókedvűek lenni, kezdjünk pozitívan gondolkodni. A kudarcot ne tragédiaként, hanem hasznos tapasztalatként, vagy az újrakezdés lehetőségeként fogjuk fel. Mivel óriási hatással vannak lelkivilágunkra a kimondott szavak, pozitívan fogalmazzunk. Nem vagyok beteg helyett: tökéletesen egészséges vagyok. Tanuljunk meg örülni a kellemes eseményeknek, probléma esetén keressük a megoldást, és gondolkodjunk el, hogy a kellemetlenből is mit lehet tanulni.
- Aki naponta tudatosan szugerálja a sikert, az hosszú távon sikeres is lesz. A siker elengedhetelen feltétele az önbizalom, ehhez pedig az kell, hogy biztosak legyünk önmagunkban: Ne feledjük a helyes önértékelés és önbecsülés gyümölcse a határozott személyiség. Ez pedig csak úgy alakulhat ki bennünk, ha észrevesszük önmagunkban a jót is. Ne legyünk rossz véleménnyel magunkról, és higyjünk sikereinkben. Ne figyeljünk mások rólunk alkotott negatív véleményére, és ne hasonlítgassuk magunkat mindig másokhoz. Az örökös önbíráskodás semmi jóra nem vezet. Nincs olyan ember, aki kizárólag jó tulajdonságokkal rendelkezik. Mindenki értékes egyedi tulajdonságokat hordoz, örüljünk neki.
- Ahhoz, hogy viselkedésünket jól szervezzük, és a lehető leghatékonyabbak legyünk, pontosan kell felmérnünk saját képességeinket és lehetőségeinket. Meg kell szabadulnunk irracionális félelmeinktől, amelyek sokszor a hatékony viselkedést akadályozó, negatív gondolatokban nyilvánulnak meg (pl. úgysem fog sikerülni).
- Az önbizalomhoz vezető első lépés annak felismerése, hogy mi mind egyenrangúak vagyunk. Vélt hiányosságainktól még nem leszünk se jobb, se rosszabb emberek. Úgy kerek a világ, ha mi emberek sokfélék vagyunk. Milyen unalmas is lenne az élet, ha valamennyien úgy születnénk, hogy küzdelem, erőfeszítés és elszántság nélkül bármi az ölünkbe hullhatna. Milyen érzés izgatottan készülni valamire, örülni az elért eredményeknek, sikereknek. Vetközzük le esetleges kisebbségi érzésünket.
- Önbizalmunkat relaxált állapotban tudatosan is edzhetjük. Íme egy gyakorlat: Gondoljunk valami
olyasmire, amit szeretnénk megtenni, amiről eddig úgy éreztük, nem tudjuk megtenni, mert nincs elég
önbizalmunk. (De véletlenül se megvalósíthatatlan célt válasszunk.)
Amint kigondoltuk célunkat, egy időre tegyük félre, és idézzünk fel valami olyasmit, ami igazán jól megy nekünk. Képzeletben fejezzük be a dolgunkat, és éljük át a jól végzett munka után érzett elégedettséget.
Ezek után ismét gondoljunk újonnan kitűzött célunkra, és képzeljük el, hogy ezt is ugyanolyan könnyedén, sikeresen megvalósítjuk, mint az előbbit. Minden görcs és erőfeszítés nélkül, nyugodtan, higgadtan, magabiztosan. Jól véssük emlékezetünkbe ezt a képet. - Mondjuk el magunkban a következőket (jelen időben): így csinálom, képes vagyok rá, bízom önmagamban, sikerül.
Ne sajnáljuk az időt erre, hosszan éljük át a sikerélmény lelket emelő, újabb erőt adó érzését.
Feledjük: én ezt sohasem tudnám megcsinálni, nekem sohasem sikerül semmi, biztos elrontanám. Mindenkiben rejtőznek egyedülálló képességet, mindenki ért valamihez. Ha felismertük, hogy a valódi küzdelem tulajdonképpen önmagunk és az önmagunkról alkotott kép között zajlik, jó úton járunk. Előnyös tulajdonságainkra kell összpontosítanunk. Hangsúlyozzuk, amit jól csinálunk, amiben sikereket érünk el. - Aki írásban tudja legjobban kifejezni magát, akár naplót is írhat. Vagy leírhatja egyik barátja öt pozitív és öt negatív tulajdonságát, elemezve, hogy van-e köztük olyan, ami rá is igaz.
- Legyünk elnézőbbek önmagunkkal szemben: tegyük a lécet valamivel lejjebb -
többször leszünk sikeresek.
Önmagunk szidalmazása nem vezet sehová - mindenki szemében jó gyereknek lenni lehetetlenség. - Javítsunk életmódunkon, életszemléletünkön (További hasznos információk a Relaxációs módszereknél és a Stresszkezelés - magabiztosságnál): Életünket és fentiek alapján beállítódásunkat (az étkezéstől a stressz legyőzéséig) körültekintően, gondosan rendezzük be és irányítsuk. Vegyük észre az élet apró szépségeit, tudjunk örülni a kis dolgoknak is.
- Ha már rendet raktunk magunkban, erősítsük környezetünkben lévők, elsősorban gyermekünk önbizalmát, támogassuk a tanulásban, és a tapasztalatszerzésben, éreztessük vele, hogy mindig mellette állunk, szeretjük és bízunk benne, bármi gazságot is követ el, soha ne szégyenítsük meg, főleg ne mások előtt.
Amennyiben érdekli, a közeljövőben induló, a stresszkezelést, relaxációkat, önbizalomfejlesztést, magabiztosság erősítését tartalmazó sorozatunk, kérjük adja meg elérhetőségét.
Az oldal elejére